Emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a tengerentúli börzék, két negatív hullámot követően. A friss munkanélküli segélykérelmek száma kedvezően alakult, a publikált 265.000 darab 15 éves mélypont körüli értéket jelent, ami pedig lényegesen alacsonyabb a várt 278.000 darabnál. Az Alibaba gyorsjelentése kellemes meglepetéssel szolgált a piac számára. A bevételek 2,8 milliárd dollárra emelkedtek, miközben a konszenzus 2,72 milliárdra számított, az egy részvényre jutó eredmény pedig 5 centtel múlta felül a 43 centes elemzői várakozásokat. Az aktív havi felhasználók száma 40%-kal 350 millió főre nőtt, és immáron a teljes bevétel 51%-áért felelős. A nemzetközi terjeszkedés jelei egyelőre nem látszanak, mivel továbbra is 80% fölötti részt hasít ki a hazai piac az összbevételekből. A számokra 12% feletti pluszba húzták a papírt, a zárásra az előny 7,5%-os pluszra apadt.
Csak a DAX index volt képes az emelkedésre tegnap, a kezdeti mínuszokat követően végül 0,5%-os pluszban búcsúzott. A kora reggeli német import és export adatok látványosan jobbak lettek a várakozásoknál, miközben az ipari termelési adat a várt 0,4%-os növekedés helyett 0,5%-os visszaesést könyvelt el.
A MOL második negyedéves gyorsjelentése meghaladta a várakozásokat: a cég 154,1 milliárd forint tiszta, újrabeszerzési árakkal számolt EBITDA eredményt ért el szemben a 136 milliárd forintos piaci várakozással. A divíziók közül mind a kutatás-termelés, mind a kereskedelem-feldolgozás a várakozáshoz képest jobb számokat közölt: az előbbi EBITDA-ja 60,7 milliárd forint lett, míg az utóbbi újrabeszerzési értéken számolva 74,3 milliárd forint tiszta EBITDA profitot ért el. A kutatás-termelés eredménye elsősorban a csökkenő olajár miatt esett, de a gyenge forint ezt ellensúlyozta. A finomítás eredménye a magas marzsok és az erős dollár miatt lett erős. A gázüzletág EBITDA eredménye 18 milliárd lett, ami kicsit erősebb a várakozásoknál. A cég már csak az FGSZSZ eredményeit konszolidálja ide, miután a Prirodni Plin és a stratégiai gáztároló már nem tartozik a vállalathoz. A MOL eredménye meghaladta az egyébként is masszív várakozásokat. Az Eur/Huf kurzusa felült a hullámvasútra tegnap, a jegyzés 307,5-ön is állt, de a kereskedés zárására 303 forintig korrigált.